KOMMUNIKÁCIÓ
ÉS MANAGEMENT

Így fogadták a gamási suli kisdiákjai az új mosdókat

Így fogadták a gamási suli kisdiákjai az új mosdókat

blogeditor 2016.09.02.

Eljött a sulikezdés, az Iskolamosdó Felújítási Programba idén bekerült öt iskola mosdóhelyiségei pedig az évnyitót és a gyerekeket már megszépülve várták a programot kezdeményező Domestos-nak és a támogatók adományainak, illetve munkájának köszönhetően. Hamarosan hivatalosan is átadják az új mosdóhelyiségeket minden suliban, addig is kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogyan fogadták a gyerekek az új mosdókat. A  képek a Gamási Általános Iskolában készültek, amiket ezúton is köszönünk az intézményvezetőnek. Egy kis érdekesség: a gamási suli mosdóinak szépülésében mi is részt vehettünk! A gamási sulit "örökbe fogadó" támogatónk, az NLCafé csapata egy augusztusi napon felkerekedett és közös erővel kifestette, illetve ki is dekorálta a suli mosdóinak ajtaját, a nagy napon pedig mi is ott voltunk és csatlakoztunk a munkához.

mosdo10.jpg

mosdo01.jpg

 

süti beállítások módosítása